Hírek
Téli márnák
2012 február 14.
Sokan akasztják szögre a horgászbotokat a téli hónapokra. Akik mégis horgásznak, jobbára a ragadozó halakat célozzák. Pedig a legtöbb vizünkön a leghidegebb hónapokban is lehet békés halakra horgászni. A folyóinkon annyival szerencsésebb a helyzet, hogy azokon a víz sebessége miatt a jégtakaró kialakulásához nagyobb hidegek kellenek, így a horgászat ezeken az élő vizeken biztosított leginkább.
![]() Kevés de jó minőségű etetőanyagra van szükség |
Mi a Dunán tettünk egy próbát 3-4 fokos vízhőmérséklet mellett. Elsősorban márnára lehet számítani, de várható karika keszeg és dévér is. A téli etetés általában kevesebb és aromásabb, mint a melegebb hónapokban. Viszont ha kifejezetten márnára megyünk, mely halfaj még télen is szívesen tartózkodik a folyásban, túl kevés etetőanyaggal semmire sem jutunk. Ha begombócolunk, a víz folyamatosan viszi el, bontja az etetőt és azt folyamatosan pótolni érdemes. A halak télen ritkán kóborolnak egyedül. Kisebb nagyobb csapatokban állnak, jobbára az ismert vermelők környékén. A márna minden túlzás nélkül bárhol felbukkanhat. Ha érkezik egy kis áradás, jön a friss víz is, ami eleséget hozhat, és lassan megmozdulnak a csapatok. A keszegek sokkal jobban ragaszkodnak a téli pihenőhelyükhöz, vannak ismert gödrök, nagyobb visszaforgók melyek egész télen át tartják a halat.
![]() Az ET Picker Blade bothoz kétféle spicc jár |
A gond az, hogy a legtöbb esetben nem tudjuk - főleg partról - a legjobb dunai haltartókat beazonosítani, így mégis ki kell néznünk valami olyan pályát, ahol a sodorvonal lassabb vízzel találkozik, vagy valami nagyobb visszaforgó alakul ki. Itt szisztematikus, nem túl sok, de folyamatos etetés mellett általában megjelennek a márnák.
![]() Az etetőgombócokat télen is jól el kell nehezíteni az élő folyóra |
Nagyon fontos téli tapasztalat, hogy ebben az időszakban, az amúgy mindenféle büdös sajttal, erjedt cuccal megfogható halaink sokkal jobban díjazzák a jobbára dévéresnek mondott, édesebb etetőanyagokat. Hiába van speciális sajtos folyóvízi etető a piacon, ami eredetileg kifejezetten márnára való, a hideg téli hónapokban kevéssé válik be, mint a hagyományosabb, inkább aromásabb és édesebb csalogatóanyag. Ennek poztív hozadéka, hogy a keszegfélék is szívesebben fogadják, s nagyobb eséllyel szákolhatunk egy-egy kapitális dévért, vagy megtévedt jászt.
![]() A csonti az egyik legjobb és a legegyszerűbb csali |
Talán nem tévedés azt állítani, hogy a legjobb téli márna csali a csontkukac. Mindenképp élő csalival próbálkozzunk, lehet esetleg giliszta is a horogravalók között. A felszerelés teljesen azonos lehet a nyárival, hisz a márnák ereje kissé alábbhagy télen, de még így is számíthatunk tőlük szerelést próbáló kirohanásokra.
![]() A "fárasztó fék" sokszor jó szolgálatot tehet |
Ami minden valószínűséggel a legfurcsább, hogy a hideg hónapokban is a legjobb időszaknak számít a sötétség beállta utáni 1-2 óra. Ez persze tolódik a naplementével, hisz nyáron ez akár 22-23 órát is jelenthet, míg december derekán 16:30-18 közötti időszakot. A Duna általában tiszta, s valószínű, hogy a sok fényben nem szeret a part közelébe kijönni a márna, és inkább tartotagatja az aktív óráit az éjszaka beköszöntére. Igaz azonban, hogy minél hidegebb a víz, annál inkább számíthatunk márnára a nappali órákban is. Nem arról van szó, hogy nappal nem lehet fogni, de a kapások intenzitása, és a halak átlagsúlya is sokkal jobb a sötét órákban.
![]() A Fighter Match már nagyon sok márna életét "megkeserítette" |
A téli horgászat, hacsak nem ülünk rá egy fentebb is említett vermelőre, nem feltétlen a gyorsan megérkező halakról szól. Az alacsony vízhőmérsékleten a halak aktivitása nyilvánvalóan lecsökken. A fogható mennyiségek tekintetében általában elmondhatjuk, hogy elmarad a legjobb nyári napokétól. Még ha sok halon ülünk, akkor előfordul, hogy nehéz azokat horogra csalni.
![]() Még világosban érkezett márna |
A felszerelés kiválasztásakor is tekintettel kell lenni a megváltozott viszonyokra. Próbáljunk meg inkább finomabb bottal horgászni, melynek a spicce is érzékenyebb. A nehéz feederek helyett jobb hasznát vehetjük egy erősebb pickernek. Ezt abban az esetben tudjuk megtenni, ha az etetés jelentős részét nem bottal, az etetőkosárban kívánjuk bejuttatni, hanem kézzel, esetleg csúzlival lőjük be. Én szívesen alkalmazom ezt a módszert. Meg lehet keresni azokat a szakaszokat, ahol a part közelében találhatók a visszaforgók, vagy a jónak vélt haltartó helyek. Ezeknek az előnye, nem csak a könnyebb etetés, de kisebb kint lévő zsinórszakasz is, ami a kapások érzékelését is segíti. Ha túl sok zsinórunk van kinn, akkor a folyó időnként nagy öblöt képezhet rajta, ami az óvatosabb kapásokat szinte eltűnteti. A jó márna télen is "viszi a botot", de azért előfordulnak kapások, melyekre ha nem reagálunk időben, elmulaszthatjuk a halat!
![]() Szinte hihetetlen, hogy még ilyenkor is lehet gébet fogni |
Visszatérve a felszerelésre, ezúttal az ET Picker Blade botjára bíztuk a téli feladatot, hogy a kapást megmutassa, és a halat kifárassza. Ehhez a pálcához kiváló választás egy ET Fighter Match orsó, mely speciális "fárasztó féket" kapott, amivel az állandó fékerőt tudjuk gyorsan és hatékonyan csökkenteni vagy épp növelni, anélkül, hogy az alapértéket módosítani kellene. Az extra kis kar középállásban van "nullán", két oldalra eltekerve enyhíti, illetve nehezíti a féket. Kiválóan alkalmas nagyobb halak fárasztásánál az átmenetileg felmerülő problémák kezelésére. Ha például akadó felé tart a halunk, tudunk a féken szorítani, miután elkerült a veszélyes zónából, pontosan, és könnyedén visszaállíthatjuk az eredeti fékerőt, a "fárasztó fék" semleges helyzetbe fordításával. Erre a manőverre a márnák fárasztása során is sor kerülhet. A szákolás előtti pillanatokban, amikor a nagyon rövid zsinór miatt kell körültekintően eljárni, ellentétes irányba forgathatjuk a kart, azaz lazíthatunk egy kicsit a féken, nehogy a száktól megriadt, és utolsó erejével eliramodó halunk elszakítsa a zsinórt. Miután beszákoltuk a delikvenst, ismét egy mozdulattal visszaállítható az eredeti fékerő. Egyébként jobbra fordítva növelhető, balra pedig csökkenthető a fékerő.
![]() Éjszakai márna csontira |
Etetőanyag alapjaként sárga színű Carp Expert kaját használtunk némi dévéres Tímárral keverve. A nem túl gyors vízbe 4 darab kétkezes, jól összenyomott, és 40%-ban folyami lösszel nehezített etetőt dobtunk be kezdetnek. A picker is elbír kisebb kosarakat, így a ráetetést ennek segítségével oldottuk meg. Egy késő délutáni sötétbe nyúló horgászatot terveztünk, a szerintünk legeredményesebb időszakban. Ez decemberben nagyjából 15 és 19 óra közé esik. Ez a négy óra már tisztességes hosszúságú horgászat, különösen, ha nincs is túl jó idő!
![]() Szákban a bajszos |
Azért kedvező ekkor horgászni, mert az etető már benn van egy jó órája, amikor az esti fényváltás elkezdődik. Mi még világosban szák fölé tereltünk 1 márnát és egy szebb dévért, majd a sötétség leple alatt beindultak a halak. Több kisebb márna mellett, sikerült még 4 darab 1,5 és 2,5 kg közötti példányt megfogni, s még egy dévérrel gyarapodott a zsákmány.
![]() Ha szerencsénk van, akár kapitális egyedek is horogra kerülhetnek |
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy három alkalommal voltunk kinn ugyanazon a helyen, és az eredményeink egyre jobbak lettek. Az ismétlődő etetés és a stabil vízállás helyben tartotta a halakat. Egyre kevesebb időnek kellett eltelni a megérkezésünktől az első normális halig.
![]() Teríték márnával és dévérrel |
Aki szeretne télen is halat fogni, érdemes a Dunán is egy próbát tenni!
Forrás:
Kapcsolódó termékek:
- Fighter Match 30
- Fighter Match 40
- Feeder Sinking 0,14mm 150m
- Feeder Sinking 0,17mm 150m
- Feeder Sinking 0,20mm 150m
- Feeder Sinking 0,22mm 150m
- Feeder Sinking 0,25mm 150m
- Feeder Sinking 0,30mm 150m
- Blade Picker 270
- Blade Picker 300
- Feeder Sinking 500m 0,17mm
- Feeder Sinking 500m 0,20mm
- Feeder Sinking 500m 0,22mm
- Feeder Sinking 500m 0,25mm
- 1.
CDJ 9 GFR wobbler3 850 Ft- 2.
XR 1 Rakósbot Pack62 990 Ft- 3.
Mission Overnighter...19 990 Ft- 4.
6103-06 3-tálcás láda...5 990 Ft/ 4 990 Ft- 5.
6133-06 3-tálcás láda...8 990 Ft/ 6 990 Ft- 6.
8616 Magnum 6-tálcás láda...13 990 Ft/ 7 990 Ft- 7.
Spod rakéta (fehér)5 990 Ft/ 4 990 Ft- 8.
Storm Feeder 3,60m 40-80gr4 900 Ft/ 3 990 Ft- 9.
Feeder Master 5010 890 Ft/ 7 990 Ft- 10.
Raptor Heavy Feeder...11 990 Ft/ 9 590 Ft- 11.
Catana CX Competition 95056 990 Ft/ 34 990 Ft- 12.
Big Baitrunner Long Cast59 990 Ft/ 44 290 Ft- 13.
Force Master XT...175 990 Ft/ 99 990 Ft- 14.
Sensor Carp Feeder 30-90gr10 690 Ft/ 7 250 Ft- 15.
Baitrunner 8000 XT RA 39 990 Ft/ 27 990 Ft- 16.
Beast Master BX Feeder...59 290 Ft/ 39 990 Ft- 17.
Ultegra 5500 XT-B54 990 Ft/ 47 990 Ft- 18.
Ultegra 5500 XS-B49 990 Ft/ 43 990 Ft- 19.
Pineapple, Mango &...4 990 Ft/ 3 990 Ft












